Vélemény: El kell-e fogadni a felkínált lehetőséget

A Nyílt forrás a közszférában sorozat 5. részében ezt írtam:

"Ez (a közbeszerzés) egy olyan lehetőség, amelyet a nyílt forráskódot és a nyílt szabványokat támogató közösségnek meg kell ragadnia."

Erre válaszul egy régi kedves ismerősöm és kollégám a következőket írta:

"Pont hogy nem: egy ezzel elfogadod annak a legitimitását, hogy alábbi közbeszerzési kiírást meg lehet tűrni, sőt meg kell köszönni:

1. Microsoft vagy azzal egyenértékű közigazgatási intézményi licenckonstrukciók (keretösszeg: 10 milliárd Ft)
2. Microsoft vagy azzal egyenértékű oktatási intézményi licenckonstrukciók (keretösszeg: 2 milliárd Ft)
3. Novell vagy azzal egyenértékű közigazgatási szoftverlicencek (keretösszeg: 4 milliárd Ft)
4. Novell vagy azzal egyenértékű oktatási szoftverlicencek (keretösszeg: 2 milliárd Ft)

"

Később így folytatja:
"Az alternatíva egy korrekt, nagyvállalatok védjegyeitől és termékeitől mentes kiírása a megoldandó problémának. A problémára adott megoldással kéne inkább pályázni, úgy, hogy az társadalmilag elfogadható legyen, mert közpénzről van szó. Ez alatt azt értem: hogy az adófizető szabadon hozzáférhessen ahhoz, amit már egyszer megfizetett, és ne legyenek beépített hátsókapuk, mint pl. vendor lockin."

Valóban, ez lenne az elfogadható helyzet. Én azonban úgy látom, hogy a felmerülő lehetőségeket ki kell tudni használni ahhoz, hogy lehetőség legyen jelentős változásra. Meg kell mutatni "kicsiben", hogy az alternatíva működőképes, és ezután már nagyobb súllyal, bizonyítékokkal lehet követelni, hogy a fentihez hasonló nevesített közbeszerzések ne forduljanak elő. Az adott helyzetben kevés értelmét látom annak, hogy azt vizsgáljuk: "Hogyan jutottunk el idáig?". Sokkal hasznosabb ha a változtatási lehetőségekre koncentrálunk.

A fentiekkel kapcsolatban a legnagyobb kihívás a követelmények meghatározása: központilag, "hatalmi szóval" meghatározott követelmények általában nem a valós igényeket fogják tükrözni. Egy ilyen mega-lista vagy haszontalan ("mi X Y szoftvert használunk, tehát a követelményeink pontosan azok, amit az tud"), vagy pedig jelentős költség azt létrehozni, és mire elkészül, addigra jó eséllyel el is avul.

Ezért én a megoldást abban látom, hogy a valós felhasználókat kell megcélozni, először a kisebb szervezetekre (önkormányzatok, néhány fős hivatalok) koncentrálva, ahol a költségvetésben jobban látszik néhány 100.000 Ft megtakarítása. Minél kisebb a szervezet, annál könnyebb az átállás is: nem kell óriási tanfolyamokat tartani (sok vezető amint meglátja az oktatási költséget visszaretten), kevesebb embert kell meggyőzni.

Az eddigi példák azt mutatják, hogy akkor tud egy szervezet átállni, ha van belső ember a technikai oldalon, aki képes a döntési pozícióban lévőket meggyőzni, és utána a migrációt akár külső segítséggel levezényelni.

Első körben őket kell megtalálni és segíteni oktatással, marketing anyagokkal, tanácsadással. Ahogy egyre több sikeres példa lesz az átállásra, egyre több helyi rendszergazda, informatikai vezetőt fog érdekelni a lehetőség. Ha csak néhányukat az vesz rá a váltásra, hogy a központosított beszerzésből is elérhetőek a megbízható működést biztosító szoftvertámogatást kínáló termékek, már megérte kihasználni a kiírás adta lehetőségeket. Ehhez viszont először meg kell ragadni azt!

Ennek a tevékenységnek az eredményeképpen egyébként létrejöhet egy valós követelménylista, amely a tényleges felhasználáson alapul, és folyamatosan, az egyes átállások során felgyűlő tapasztalatokkal bővíthető, és a későbbi közbeszerzések során felhasználható.

Az, hogy kevesebb erőforrás áll a nyílt megoldások rendelkezésre, mint a zárt megoldások támogatóinak, egyáltalán nem meglepő. A dolog természetéből következik, hogy sok az ellenérdekelt fél, mind a megrendelői, mind a szolgáltatói oldalon, lásd a kormanybeszerzo.hu tanulmányát. Ennek természetesen én sem örülök, és hasznos lenne, ha a választott képviselők, szakpolitikusok valóban a választók, állampolgárok érdekeit képviselnék ezekben a kérdésekben, így ellensúlyozva a különböző lobbicsoportok tevékenységét.

Jó marketinggel ez a helyzet előnyként is feltüntethető: nehéz olyan tényekkel vitatkozni, ahol nyilvánvalóan látszik, hogy kevesebb pénzből sikerült többet elérni a nyílt megoldások használatával.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a végcél nem az, hogy nyílt forráskódra épülő szoftverekre költsön az ország 24 milliárdot, hanem az, hogy az átállás eredményeképpen jelentős licenc- és egyéb szoftverköltséggel lehessen számolni az éves költségvetésben, és a fennmaradó összeget egyéb célokra, például a jelenleg vendor lock-in rendszerben fejlesztett egyedi szoftverek megnyitására lehetne fordítani.

Azzal a gondolattal, hogy az adófizetők által finanszírozott eredmények (akár egyedi szoftverek, akár adatok -- például térképek) legyenek szabadon hozzáférhetők és felhasználhatók, csak egyetérteni tudok. Sok területeken (pl. tömegközlekedés) természetesen indokolt a copayment megoldások használata, de a digitális javak esetében ezt kevésbé látom megalapozottnak.