Nyílt forrás a közszférában (4. rész): Buktatók és lehetőségek

Az előző részekben röviden áttekintettük a nyílt forráskódú licenceket, és a nyílt forrásra építő üzleti modelleket.

Ebben a részben néhány, a nyílt forrású szoftverek alkalmazásának eredményességét veszélyeztető buktatóra szeretnénk felhívni a figyelmet, valamint azt járjuk körül, hogy milyen konkrét előnyökkel jár a nyílt forrású szoftverekre történő átállás.
Végül egy vázlatot adunk egy hosszú távon költséghatékony szoftverfejlesztési és -karbantartási modellre, amely a nyílt forráskódú szoftverek használatára épít.

Frissítés: Átfogalmaztam a modellvázlat leírását a jobb érthetőség érdekében.

Hibás szemlélet: a pénz elköltésével mérik az eredményességet

Sajnos ez egy általános jelenség, hogy egy program eredményességét azzal mérik, hogy a programra szánt összeget sikerül-e elkölteni, és nem foglalkoznak a valódi eredményességgel. Ez a szemlélet a sajtóban megjelent híradásokban is tükröződik. Véleményem szerint sokkal nagyobb eredmény lenne, ha viszonylag kevés forrás felhasználásával lehetne nagy eredményt elérni, mintha a teljes rendelkezésre álló forrást felhasználnánk.

Központosított közbeszerzés = előre kiválasztott termékek listája?

Bódi Gábor szakállamtitkárnak a Gazdasági Rádiónak adott interjújából idézve:
"...nem kell külön közbeszerzést kiírniuk minden egyes licencbeszerzésre, hanem ott van egy lényegében lista, amelyből ők leválogathatják, hogy milyen licenceket szeretnének."

Ez azt jelenti, hogy valakik, valamilyen szempontrendszer alapján összeválogattak termékeket, amelyeket az intézmények a kedvezményes, a keretszerződésben meghatározott áron, külön közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül érhetnek el.

Ugyanakkor, néhány perccel később ugyanebben az interjúban, a riporter azt kérdezte, hogy milyen termékekre vonatkozik ez a közbeszerzés. Az államtitkár úr válasza: "...nagyon sok kicsi szoftverfejlesztő cég van, akiknek vannak ilyen típusú termékei, és azt gondoljuk, hogy most a piacra van bízva és ezekre a cégekre van bízva, hogy ezekkel a termékekkel megkeressék az intézményeket, akik ezt el szeretnék adni..."

A korábbi Microsoft és Novell termékek beszerzésére kiírt közbeszerzéseknél pontosan meg volt határozva a beszerezhető szoftverek köre a kiírásban. A szakállamtitkár úr első mondata hasonló kiírásra utal, de nyílt forráskódú termékekkel, míg a második idézet egy ennél rugalmasabb megoldásra. Reméljük, hogy a hamarosan megjelenő közbeszerzési kiírás megismerése után majd jobban látjuk a lehetőségeket.

Mikor éri meg a váltás nyílt forráskódú szoftverekre?

Ha egyszerűen belépünk a Közbeszerzési Portálra, és kiválasztjuk a nekünk tetsző szoftverlicencet, a nyílt- illetve zárt forrású termékek nem sokban különböznek egymástól. Ugyanúgy pénzbe kerülnek az intézményeknek, ugyanúgy a rendszergazda (vagy a szállító) telepíti őket. Egy intézményben, ahol egy meglévő zárt forrású terméket cserélnek le hasonló, de nyílt forrásra épülő termékre még további költségekre is kell számítani: átképzés, betanítás, illetve az új rendszer bevezetésével járó egyéb feladatok költségeit.

A helyzetet tovább árnyalja, hogy, mint azt az előző részekben kifejtettük, sok nyílt forrásra épülő termék üzleti változata tartalmaz zárt forrású változtatásokat, amelyeknek csupán a használati jogát kapjuk meg. Amennyiben ilyen termékeket választunk, csak korlátozott mértékben tudunk élni a nyílt forráskód lentebb ismertetett előnyeivel.

Miért éri meg mégis a váltás?

Amikor nyílt forráskódú terméket választunk, nem csak a felhasználás jogát kapjuk meg, hanem a továbbfejlesztés, testreszabás jogát és lehetőségét is. Nem függünk a szoftver eredeti gyártójától, amennyiben nem megfelelő szolgáltatást nyújt, választhatunk más szállítót a szoftver további támogatására és esetleges továbbfejlesztésére. Zárt forrású szoftver esetén hasonló helyzetben csupán egy másik, konkurrens gyártó termékére történő átállást választhatnánk (amennyiben létezik), annak minden járulékos költségével együtt.

Ez mind szép elméletben, de egy átlagos intézményben nincs meg sem az idő, sem a technikai tudás egy szoftverfejlesztési projekt vezetésére megrendelői oldalról. Hogyan realizálható mégis a nyílt forrású szoftverek előnye rövid és középtávon?

Amennyiben a zárt forráskódú szoftvereknél alkalmazott egyszerű értékesítési modellnél maradunk, rövid távon az intézmények azt remélhetik, hogy a nagyobb verseny miatt a nyílt forrásra épülő szoftverek ára alacsonyabb lesz, mint a megfelelő zárt forrású terméké. Ugyanakkor az átállásnak van egy viszonylag nagy, egyszeri költsége az alkalmazottak átképzése, és az új szoftver bevezetése miatt. Feltételezhetjük, hogy a nyílt forrású termékek gyártói és forgalmazói ezzel tisztában vannak, és befektetésnek tekintik az új ügyfeleket, emiatt akár ingyenes tanfolyamokat is kínálni fognak a terméktámogatási csomagok részeként.

Középtávon jelentős költségcsökkentő tényező lehet, hogy egy ingyenesen hozzáférhető nyílt forrású megoldás használata esetén nem feltétlenül szükséges a terméktámogatással rendelkező változatot választania a szervezetnek. Amennyiben a helyi informatikai személyzet képes a szoftver felhasználásából adódó felhasználói problémákat önállóan kezelni, elegendő lehet incidens alapú terméktámogatási opciót választani. Remélhetőleg az ilyen opciók szintén elérhetők lesznek a központosított közbeszerzés keretén belül.

Ellenérdekelt felek

A kormanybeszerzo.hu oldalon megjelent tanulmány a közpénzen finanszírozott egyedi szoftverfejlesztések hatásairól hasonló megállapításokat tesz, ugyanakkor jól bemutatja a nyílt modellekkel szembenálló ellenérdekelt feleket is:

  • Általában az egyes intézmények a közpénzből finanszírozott szoftvereket saját tulajdonuknak tekintik.
  • A zárt forrású, gyártóhoz láncoló (vendor lock-in) megoldások főként a szoftvert kifejlesztő cégnek (biztos munkalehetőség hosszú éveken keresztül), és a megrendelő szervezet döntéshozóinak (a gyártó cégek erős lobbitevékenységének eredményeképpen) kedveznek.

Emiatt erős az ellenállás a hasonló, nyílt forrásra épülő, költséghatékony modellek bevezetésével szemben.

Egy hosszú távon költséghatékony modell vázlata

Hosszabb távon azonban a hagyományos, szoftvertermék-értékesítés modell helyett egy szolgáltatás-értékesítésre épülő modellre történő átállás jelenthetné a legnagyobb megtakarítást. Ebben a modellben a szokványos terméktámogatás jellegű általánydíjas illetve incidensalapú szolgáltatásokon kívül elérhetők lennének a szoftverfejlesztési szolgáltatások is.

Mivel az állami intézményeknek általában nem kompetenciája a szoftverfejlesztési projektek vezetése, ezeket a feladatokat valamilyen külső, non-profit jellegű, de nem feltétlenül állami IT projekt-koordináló szervezet vagy szervezetek vehetnék át.

Ehhez a szervezethez, szervezetekhez csatlakozhatnának a közszféra szereplői.
A csatlakozott intézmények a közös követelmények alapján történő szoftverek kifejlesztésének költségeit közösen viselnék, míg a fejlesztéseket a szervezettel kapcsolatban álló IT cégek végeznék. A kifejlesztett szoftverek természetesen nyílt forráskódúak lennének, és szabadon elérhetőek a teljes nyilvánosság számára.

Maguk a projekt-koordinátor szervezetek elsősorban a csatlakozott állami intézmények szoftverfejlesztési és -támogatási igényeinek kielégítéséért felelnének, céljuk az ő érdekeik képviselete az IT cégekkel szemben. A néhány hete bejelentett E-közigazgatási követelménytárra épülő, de annál jóval szigorúbb követelményrendszerrel és a projektek folyamatos szakmai felügyeletével biztosítaná, hogy az elkészülő szoftvertermékek valóban megfeleljenek a megrendelő intézmények igényeinek.

Nyílt forrású komponenseket felhasználva a projektek jelentős része már létező eszközök továbbfejlesztéséből, illetve testreszabásából állna. Az elkészült szoftverek egy nyilvános szoftvertárból elérhetők lennének. Ezáltal elkerülhető lenne, hogy ugyanarra a feladatra több, párhuzamos megvalósítást fejlesztessenek ki egymástól függetlenül az állami intézmények.

Az itt ismertetett modellvázlat fontos eleme, hogy nem egy országos méretű, állami irányítású, monolitikus szervezetet feltételez, hanem állami és piaci szereplők önkéntes, szimbiotikus társulását. A projekt-koordinátor szervezetek egyrészről egymással versengve biztosítanák a költségek alacsonyan tartását, másrészről a szoftverfejlesztés egyes vertikumaira (pl. irodai szoftverek, webes alkalmazások) specializálódva biztosítják a szükséges projektvezetési és -ellenőrzési kompetenciák meglétét. Ily módon egy állami szervezet akár több hasonló szervezettel is együttműködhet az informatikai igényeinek megfelelően.

A projekt-koordinátor szervezetek közötti verseny, valamint a folyamatok és a szoftvertermékek teljes nyilvánossága hatékony eszköz lehet a vendor lock-in megoldásokat szorgalmazó lobbitevékenységgel szemben.

A kormányzat tervezi a nyílt forráskódú Szoftver Kompetencia Központ felélesztését. Az itt ismertetett modellben ez a Központ határozhatná meg a projekt-koordinátor szervezetek által betartandó szabályokat, folyamatokat. A követelmények folyamatos felülvizsgálatával és a szervezetek ellenőrzésével biztosítaná, hogy a szervezek valóban az állami intézmények érdekeit képviselik.

A Kompetencia Központ által minősített projekt-koordinátor szervezetek szolgáltatásai elérhetőek lennének a központosított közbeszerzés keretein belül, így minimalizálva a megrendelő állami szervezetek adminisztratív terheit. Így, a különböző intézmények a jelenlegi termékbeszerzéshez hasonlóan egyszerű módon igényelhetnének egyedi szoftverfejlesztési illetve -testreszabási szolgáltataásokat.

Trackback URL for this post:

http://www.mattakis.hu/trackback/27

Hozzászólások

pc

wolf choral you sadly trudge dog flea herbal treatments sew bus tasty

nike air max 95 cheap nike

nike air max 95
cheap nike air max 95
nike air max 95 sale
nike air max 90
cheap nike air max 90
nike air max 90 sale
nike air max 2009
cheap nike air max 2009
nike air max 2009 sale
nike air max 2010
cheap nike air max 2010
nike air max 2010 sale
nike air max 91
cheap nike air max 91
nike air max 91 sale
nike air max skyline
nike air max skyline sale
cheap nike air max skyline
jordan shoes
cheap jordan shoes
jordan shoes for sale
jordan shoes cheap
cheap air jordan shoes
cheap jordan shoes for sale
cheap jordan sneakers
cheap jordan retro
discount jordan shoes
cheap jordans

air jordan heels
cheap air jordan high heels
womens jordans heels
jordan women high heels
jordan women boots
high heels jordans
cheap air jordan heels
air jordan heels sale
jordan heels
air jordan high heels
jordan high heels boots
jordan heels
air jordan women boots
air jordan women's shoes
air jordan boots
jordan high heels
nike air jordan high heels

ato matsumoto shoes
ato shoes
ato shoes sale
cheap ato shoes
ato matsumoto sneakers
cheap ato matsumoto shoes
ato matsumoto sale
ato matsumoto shoes sale

creative recreation shoes
cr shoes
cheap cr shoes
cr shoes sale
creative recreation sneakers
creative recreation cesario
creative recreation sale
cheap creative recreation shoes
creative recreation shoes sale

ken griffey shoes
cheap ken griffey shoes
ken griffey shoes sale
Nike Ken Griffey shoes
Nike air Griffey shoes
air griffey max 1
air griffey max 1 for sale
nike air griffey max 1
cheap Ken Griffey
nike ken griffey
cheap Nike Ken Griffey
nike Ken Griffey sale

nike air 1/2 cent
nike air 1/2 cent penny
nike air 1/2 cent penny for sale
nike air 1/2 cent penny hardaway
nike air 1/2 cent cranberry
nike air 1/2 half cent penny cranberry
nike air 1/2 half cent penny
nike air penny 1/2 cent
nike air 1/2 cent sneakers
nike air penny shoes
air penny 1/2 cent
nike air peeny shoes
nike air max penny 1
nike air penny hardaway
air max penny 1 for sale
cheap nike air penny
air penny 1/2 cent

nike air max 24 7
nike air max 24 7 shoes
nike air max 24 7 sneakers
chea nike air max 24 7
nike air max 24 7 sale
nike air max 24 7 cheap
cheap air max 24 7
discount nike air max 24 7
nike air max 24 7 neon
nike air max 24 7 black grey volt
nike air max 24 7 chili
nike air max 24 7 black green
nike air max 24 7 purple
nike air max 24/7

air yeezy shoes
air yeezy black pink
air yeezy shoes for sale
cheap air yeezy shoes
air yeezy glow in the dark
nike air yeezy
cheap nike air yeezy
nike air yeezy sale
nike air yeezy women sale
air yeezy shoes for women

radii shoes
radii for sale
cheap radii shoes
radii shoes sale
cheap radii footwear
radii footwear sale
radii footwear
radii 420 top shoes
Radii Straight Jacket
radii straight shoes
radii 420 top sale
cheap radii 420 top
radii 420
radii 420 shoes
radii women
radii straight
radii timeless deluxe

Reebok Shoes
reebok pump 20th anniversary
reebok pump shoes
Reebok pumps Omni lite
reebok pumps
reebok pumps sale
cheap Reebok Shoes
Reebok Shoes sale
cheap Reebok pumps
reebok pump court victory
reebok pump omni lite sale
reebok pump basketball shoes
reebok pump shoes for sale
reebok zig pulse
zig pulse shoes
cheap zig pulse shoes
cheap reebok zig pulse
Reebok Zig Pulse

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
Ez a kérdés az automatizált üzenetek megelőzésére szolgál.
Image CAPTCHA
Copy the characters (respecting upper/lower case) from the image.